Gulyás Gergő honlapja

"Akik szeretik a kézilabdát"

Kőrösi kupa a 6. osztályosoknak

Ezen a hétvégén a hatodik osztályos gyerekek (a leendő hatodik osztály) egy budapesti kupán vettek részt. 

Helyszín:

Siketek Sportcsarnok, Budapest, IX. Könyves K. krt. 28. (Tavaly a Fradi-kupán is itt játszottak) 

2010. augusztus 28. szombat:

10.20   Kodály - Malév SC 13:15

Az első meccsen a szokásunkhoz híven gyengén játszottunk, bár így is voltak győzelmi esélyeink. (Ugye Zozó, ha a ziccereket belővöd? Nem baj, majd máskor!) Sajnos, amikor fel tudtunk volna zárkózni, akkor mindig megremegett a fiaink keze. Örömteli az eredményekben mutatkozó fejlődés. Tavaly 10-zel, idén az ADIDAS-on 7-tel, most csak kettővel kaptunk ki a MALÉV SC-től. Kár, hogy a mutatott játékon nem látszott ezt fejlődés! Na majd legközelebb!

12. 20  Kodály - Honvéd 15:19

Éljen-éljen 0:4 a Honvéd javára! Sajnos, mi a kezdetkor az öltözőben maradtunk. Elég hullámzó volt a játékunk, hol szép dolgokat műveltünk, hol ostoba butaságokat követtünk el. Az igazat megvallva, az elejétől kezdve futottunk az eredmény után. Itt visszaesés következett be, hiszen egy évvel ezelőtt a Fradi kupán döntetlent játszottunk velük, most pedig "simán" nyertek. Itt kell megemlítenem azt, hogy mind a két meccsen érezhető volt a csapat nagy részén az edzéseken tanúsított lazaság. Amikor az Árpi bácsi futni küld vagy éppen elfordul és nem lát benneteket, akkor gondoljatok ezekre a meccsekre, hogy miért kell teljes intenzitással a gyakorlatokat vagy a futást megcsinálni. Hiszen itt azonos képességű csapatoktól szenvedtünk vereséget!

13.40   Kodály - XVI. ker. KMSE 17:14

Az utolsó mai meccsen nyújtottuk a legjobb teljesítményt! A második félidő elejéig fej-fej mellet haladtunk az ellenféllel együtt. Hol ők vezettek egy-két góllal, hol mi. Néhány labdaszerzéssel és lerohanással azonban bebiztosítottuk a győzelmet. Az ADIDAS-on kikaptunk tőlük kettővel, most hárommal nyertünk. Csak így tovább! 

2010. augusztus 29. Vasárnap

10.20   Kodály - Kőrösi 11:5

A mai napon a házgazdákkal is megmérkőztünk. Hullámzó játékkal sikerült győznünk. A mai mérkőzésen mindenki játék lehetőséghez jutott.

11.40   Kodály- Szentgotthárd 23:9

A tornán az utolsó mérkőzésünket a Szentgotthárddal játszottuk. A játékunk talán most volt a legegyenletesebb, de ehhez az ellenfél is kellett. Finoma fogalmazva nem voltunk egy súlycsoportban. Biztos győzelmet arattunk! 

13.15   Eredményhirdetés

Csapatunk a tornán a 3. helyen végzett. Gratulálunk nekik!

Diákolimpia Pécs 

2010.06.17-én csapatunk megmérkőzött a Siklós - a későbbi tornagyőztes -  csapatával is.
Mindenki nagyszerűen játszott, úgy ahogy a torna elejétől kellett volna. Nagy csatában végül felülkerekedett a siklósi gárda.
Délutánra maradt a helyosztó a hetedik helyért. A srácok meg akarták mutatni, többet tudnak az elért eredménynél. Az Alsóőrssel kellett volna összecsapni. Sajnos az ellenfél nem jelent meg !!!!!!!
Igy játék nélkül lett hetedik csapatunk. Kicsit sajnáltam a gyerekeket, hiszen nagyon fel voltak pörögve.....!

Eredmények:
Balmazújváros - Kodály    26: 12
Tata - Kodály                    21 :15
Siklós - Kodály                  31 : 25
Alsóőrs- Kodály                   0 : 10  Az ellenfél nem jelent meg !
 

A csapat tagjai: Rozner Kevin, Bagi Gergő, Máté Dávid, Magyar Norbert, Gulyás Gergő, Huber Dániel, Lovasi Zoltán, Csapó Levente, Eichkern Levente, Klausz Dávid, Jaczkó Márk, Benedek Patrik
Edző:  Horváth Árpád

 

6. osztályos Diákolimpia Országos Döntő Pécs 

A mai napon megkezdődtek az országos döntő fiú kézilabda csapatainak küzdelmei. A sorsolás szeszélye folytán a Kodály a Siklós, Balmazújváros és Tata csapataival került össze a csoportban. Reméljük, hogy sikerül kiharcolniuk a továbbjutást!

HAJRÁ KODÁLY! HAJRÁ TATABÁNYA! 

Lejátszotta első mérkőzését a 6. osztályos csapat. Sajnos ismét előjött az a dolog, ami miatt az alsóbb évfolyamosok se tudnak előbbre lépni. Egyszerűen egy országos döntőben mindenki ezeken az évfolyamokon a csapatainkból megijed a lehetőségektől és a tudásának csak kb. 20-30%-át nyújtja. Ez látszott az első Balmazújvárosi mérkőzésen is, így 25:12-es vereség lett a vége. Mindenki nagyon gyengén játszott, az Árpi bácsi még azért is sárga lapot kapott, hogy a játékosának szólni mert. NO COMMENT!!!!

Délután fél 4-kor a Tatával játszik a csapat. Őket már a megyei döntőn sikerült legyőzni. Reméljük, hogy ez délután is sikerülni fog. Ehhez azonban sokkal többre lesz szükség a mutatott játéknál. Itthonról is szurkolunk nektek!

HAJRÁ KODÁLY! HAJRÁ TATABÁNYA!

Második mérkőzését is elvesztette a 6 osztályos csapat. 12:12 fej-fej mellett haladtunk a tatai csapattal. Ekkor az ellenfélnek sikerült gólokkal meglépnie és lélekben feladták a fiúk a mérkőzést. Ennek az eredménye a 21:15-ös vereség a tatacsapattól. A nagyobb vereséget csak azért sikerült elkerülni, mert a csapatban akadt egy kiemelkedő teljesítmény. Ez pedig kapusunké Magyar Norberté. Szinte védhetetlen lövéseket sikerült neki megfognia. Gratulálunk a Norbinak! Engem ez az eset nagyon emlékeztet a 4. osztályos ADIDAS Kupa első napjára. A folytatás remélem, hogy olyan lesz mint ott. Holnap délelőtt a Siklós csapatával játszanak a 6. osztályosok.

MINDENT BELE FIÚK!

Diákolimpia 6. osztály Pécs 

Jövő héten eljön a szezon utolsó megmérettetése a Diákolimpia. 6. osztályos korcsoportban kell helytállni a fiúknak. Sikerüljön nekik minél jobban. HAJRÁ KODÁLY!!!

Alábbi linken megtekinthető a menetrend. Csak a sorsolás után derülnek ki az ellenfeleink.

http://mdsz.hu/forgatokonyvek20092010/kezi_kosar_foci_ropi_3kcs_od_pecs_2010061618.pdf

Aki nem tud lejönni Pécsre itt élőben megtekintheti a meccseket:

http://www.mdsz.hu/elokozvetites.php

Diákolimpia - Bronzéremmel búcsúztak az iskolától a 8. osztályosok

A hétvégén (május 28-30-án) került megrendezésre a Kézilabda IV. korcsoportos (8.osztály)Fiú Diákolimpia döntője Alsóörsön. Megyénket a Kodály Zoltán Általános Iskola csapata képviselte. A fiúk már csütörtökön megérkeztek a helyszínre. A délutáni ünnepélyes megnyitó után, az esti sorsoláson derült ki, hogy a csoportmérkőzéseket (2 X 20 perces játékidővel) a régi ismerős Kerék utca (Budapest), a Túrkeve és az általunk kevésbé ismert Soltvadkerti iskola csapataival kell megvívni. Az első mérkőzésre péntek délelőtt került sor a Kerék utca ellen. Jó kezdés után a fiúk a második félidőben már 5 góllal is vezettek (14 : 9), de ekkor kissé megtorpantak és az ellenfél egyenlíteni tudott. Időkérés után aztán visszaállt a régi rend és az utolsó öt percben ragyogó játékkal felülmúlták ellenfelünket. A vége 19 : 15 lett a Kodály javára. Ez a mérkőzés megadta az alaphangot a délutáni Túrkeve elleni mérkőzésre, ahol tulajdonképpen csak egy csapat volt a pályán és a végén 23 : 16-ot mutatott az eredményjelző a tatabányai csapat javára. Ekkor már eldől, hogy a szombat délelőtti Soltvadkert elleni mérkőzés eredményétől függetlenül csoportelső lett a gárda. Ez rányomta bélyegét az utolsó csoportmérkőzésre, ahol végül is nem szép játékkal, de 19 : 17 arányban győztek. Ekkorra már az is kiderült, hogy a délutáni elődöntőben a győri Gárdonyi csapatával kell megmérkőzni. Ezen a mérkőzés nem úgy kezdődött, ahogy azt a fiúk eltervezték. Idegesen, kapkodva játszottak, ami azt eredményezte, hogy a győri csapat 3-4 góllal el tudott húzni. A második félidőben egy teljesen más Kodályt láthattunk a pályán. Hatalmas lelkesedéssel és szívvel a 17. percre  17 : 17-et mutatott az eredményjelző. Sajnos ezután megtörtént az amire nem számítottunk. A bírók belenyúltak a mérkőzésbe, aminek az lett a következménye, hogy a mérkőzést kettős emberhátrányban fejeztük be és így a végeredmény 19 : 18 lett a Gárdonyi javára, így a csapat vasárnap délelőtt a 3. helyért játszhatott. A bronzmérkőzést a csoportkörben egyszer már legyőzött Kerék utca csapatával vívták meg a fiúk. Elfeledve az előző nap eseményeit egy pozitív gondolkodású, nagyon motivált csapat lépett a pályára. Ez a játékban is megmutatkozott hiszen végig vezetve, meggyőző játékkal 20 : 13 arányban kerekedtek felül ellenfelükön. Ez a csapat az elmúlt években mindig bekerült az ország legjobbjai közé, de eddig érmet nem sikerült szerezniük. Most búcsúzóul ez is meg lett.

A torna csapatába beválasztották Hetzmann Zsoltot, míg a torna legjobb kapusa Németh Francis lett.

A diákolimpia végeredménye:

  1. ÁMK Endrődi Sándor Általános Iskola – Alsóörs
  2. Gárdonyi Géza Általános Iskola – Győr
  3. Kodály Zoltán Általános Iskola – Tatabánya
  4. Kerék Általános Iskola – Budapest
  5. Petőfi Sándor Általános Iskola – Túrkeve
  6. Bem József Általános Iskola – Nyíregyháza
  7. Kanizsai Dorottya Általános Iskola – Siklós
  8. Kossuth Lajos Általános Iskola – Soltvadkert

A bronzérmes csapat tagjai: Németh Francis, Szebenyi Áron, Nagy Szabolcs, Nedermann Gergő, Auer Cristofer, Hetzmann Zsolt, Mátray Marcell, Tanai Levente, Nagy Ábel, Halász Róbert, Kondorosi Balázs, Tóth Ferenc

A siker kovácsa: Horváth Árpád

Szép volt fiúk!!!



Adidas U10 országos döntő : Az 5. helyen végeztek negyedikeseink!

A vasárnapi nap utolsó mérkőzésén az 5. helyért szállt harcba a negyedikes csapat.

Ellenfelük a Kassa Iskola (Budapest) volt. A fiúk nagyon elszántan mentek fel a pályára, az első pillanattól fogva keményen védekeztek. Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a fiúk próbálták támadásaikat pontosan befejezni, de néha a nagy igyekezet technikai hibákat szült. A mérkőzés végén a kodályos srácok örülhettek, hiszen remek kapusteljesítménnyel, csupa szív játékkal 10:8-ra legyőzték ellenfelüket és megszerezték az 5. helyet! Ha a mai két mérkőzésen mutatott játékot a csoportmeccsek során is hozták volna, akkor sima út vezetett volna a legjobb négy csapat közé! Reméljük legközelebb sikerül!!

Hajrá Kodály!! Hajrá Tatabánya!

Az 5. helyen végzett csapat tagjai: Szőllősi Bence, Cutura Dárió, Pongrácz Patrik, Jaczkó Szabolcs, Antal Zoltán, Fantoly Márkusz, Cserhalmi Antal, Kiss Soma, Szabó Áron, Gulyás Gergő, Bodnár Krisztián, Balogh Marcell, Szegedi Gergő, Kővári Tamás



Az ötödik helyért játszhatnak negyedikeseink

Az országos döntő második napján már a helyosztó mérkőzéseket rendezik Szekszárdon.

A fiúk első körben a Tisza Volán együttesével csaptak össze. A tegnapi utolsó mérkőzésen mutatott jó formájukat a mai napra is sikerült átmenteni, így remek játékkal, kemény, elszánt  védekezéssel és hatalmas szívvel 12:6 arányban legyőzték szegedi csapatot!

Kora délután az 5. hely megszerzéséért harcolhatnak, ellenfelük a Kassa utcai Ált. Isk. lesz.



U10 Országos döntő, Szekszárd

A mai napon (05.29.) Szekszárdon megkezdődött a '99-es korosztály számára az országos döntő. Csapatunk az MKB Veszprém, a Békési KC és a Nyírsuli csapataival került egy csoportba.

A csoportmeccseket az MKB Veszprém csapatával kezdtük, nagyon jó első félidő után 1 gólos hátránnyal fordultunk. Sajnos a második félidőben mindössze 2(!) gólt tudtunk lőni, szétesett a védekezés, így 17:10 arányban alulmaradtunk.

A második mérkőzésen a Békési KC csapata ellen sajnos végig nem találtuk az ellenszert: kijött a kapusuk is mezőnybe, így végig 7 emberrel támadtak. Nagyon rossz játékkal, gyenge védekezéssel 2 gólos vereség lett a vége. (13:11) A fiúk lógó orral, sírva jöttek le a pályáról. Sajnos ezzel eldőlt, hogy az utolsó mérkőzés végeredményétől függetlenül vasárnap már csak az 5-8. hely valamelyikéért játszhatnak.

A nap utolsó csoportmérkőzésén azért összekapták magukat a srácok és végre azt játszották, amit tudnak, így 19:10-re legyőzve a Nyírsuli csapatát a csoport 3. helyén zártak. Vasárnap a másik csoport 4. helyezettjével játszanak, győzelem esetén az 5. helyért mérkőzhetnek a délután folyamán. Ha úgy játszottak volna az első két mérkőzésen, ahogy az utolsó meccsen, akkor nagyon szép eredmény is születhetett volna, így a cél nem más: megszerezni az 5. helyet!

Hajrá Kodály! Hajrá Tatabánya!



U10-es korosztály csoportbeosztása

Hétvégén az 4. osztályosok Szekszárdon az ADIDAS Kupa Országos döntőjén szerepelnek. Az országos döntő részvevőinek csoportbeosztása.

"A" csoport "B" csoport
Tisza volán sc MKB Veszprém kc 
Éles kézisuli se Balatonalmádi  Kodály Általános Iskola Tatabánya
Kassa Általános Iskola Budapest Békési férfi kézilabda club
Budapesti Honvéd se Nyírsuli Nyíregyháza

Csopoportmérkőzések:

1150  MKB Veszprém kc-Kodály Általános Iskola Tatabánya
1430 Kodály Általános Iskola Tatabánya-Békési kézilabda 1750 Kodály Általános Iskola Tatabánya-Nyírsuli Nyíregyháza

 

 

 

Adidas döntő U11 - Megvan az 5. hely

Az "alsóház" döntő mérkőzésén csapatunk a Vác KSE csapatával mérkőzött meg az 5. hely megszerzéséért.

Végig szoros mérkőzésen, nem mindig tökéletes játékkal, de hatalmas szívvel és lelkesedéssel sikerült legyőzni az ellenfél csapatát! Az eredmény 17 : 16 a javunkra. Ez azt jelenti, hogy két vereséggel és három győzelemmel zárta a csapat a kétnapos tornát, ezzel megszerezte az 5. helyezést. Gratulálunk a csapatnak!

Hajrá Kodály!!!

 

Az "alsóház" döntő mérkőzésén csapatunk a Vác KSE csapatával mérkőzött meg az 5. hely megszerzéséért.

Végig szoros mérkőzésen, nem mindig tökéletes játékkal, de hatalmas szívvel és lelkesedéssel sikerült legyőzni az ellenfél csapatát! Az eredmény 17 : 16 a javunkra. Ez azt jelenti, hogy két vereséggel és három győzelemmel zárta a csapat a kétnapos tornát, ezzel megszerezte az 5. helyezést. Gratulálunk a csapatnak!

Hajrá Kodály!!!

 

Az ötödik helyen végzett csapat tagjai:

Bagi Gergő, Kuzma Ábel, Máté Dávid, Csapó Levente, Rozner Kevin, Gulyás Gergő, Jaczkó Márk, Jaczkó Szabolcs, Szakács Benedek, Antal Zoltán, Eichkern Levente, Lovasi Zoltán

Adidas döntő U11 - Cél az ötödik hely

 A mai első mérkőzés elsődleges célja az volt, hogy az 5-6. helyért játszhassunk. Tegnap végül is eldőlt, hogy ezért az Éles Kézisuli csapatát kell legyőznünk. Nagyon jól kezdtek a fiúk (4 : 0), de utána egy kicsit elbizanytalanodtak. Árpi bácsi időt kért és ez jót tett a csapatnak. A végére már fölényesnek mondható 17 : 9 arányú győzelmenek örülhettünk.  Most már csak egy mérkőzés van hátra. A Vác - Nagyatád mérkőzés győztese lesz az ellenfél. Remélem a fiúk az utolsó mérkőzésre előszedik a tarsolyukból mindazt a tudást amit az edzéseken és az eddig lejátszott sok-sok mérkőzésen magukba szívtak. Ha mindez előjön, nem is lehet más a vége, mint a győzelem és az 5. hely megszerzése. Szurkolunk Nektek!

Hajrá Tatabánya!  Hajrá Kodály!!!

Adidas U11 döntő Veszprém - Sajnos nem sikerült

Befejeződtek a Kodályosok számára a csoportmérkőzések. Sajnos nem úgy sikerült az utolsó mérkőzés a tavalyi bajnok Malév ellen ahogy vártuk.

A fiúk messze alulmaradtak a tudásuktól és a félidei 6 : 11-es eredmény után talán már fejben feladták a mérkőzést és a végén 21 : 14-es vereséget szenvedtek. Nem játszott jól a csapat, szétesett a védekezés és a támadásaink sem voltak hatékonyak. Ez azt jelenti, hogy egy győzelemmel és két vereséggel a csoport harmadik helyén zártak a fiúk és holnap az 5-8, hely valamelyikéért játszthatnak. A keresztbejátszás első mérkőzésén valószínűleg az Éles Kézisuli lesz az ellenfél.

Hajrá Kodály!!

ADIDAS Gyermek Kézilabda Bajnokság U11 Döntő-Veszprém

Megkezdődtek az Adidas Gyermek Kézilabda Bajnokság U11 korcsoport döntőjének küzdelmei Veszprémben.

Az első mérkőzésen fiaink a Babay DSE Nagyatád csapatával mérkőztek meg. A szokásokhoz hűen a fiúk megilletődve kezdtek és szoros félidei eredmény született. A második félidőre már magára talált a csapat és kidomborodott a két csapat közötti tudáskülönbség. A végén 16 : 7 -et mutatott az eredményjelző javunkra. Megvan az első győzelem! A második mérkőzésen a XVI. ker. KMSE Budapest csapata volt az ellenfél. Végig szoros mérkőzésen sajnos nem sikerült a győzelem. Megjegyzendő, hogy az ellenfél végig "némi" bírói segédlettel játszott. Az eredmény 13 : 11 oda. Ez azt jelenti, hogy az utolsó csoportmérkőzésen mindenképpen le kell győzni a tavalyi bajnok Malév csapatát a négy közé kerüléshez. Itthonról is szorítunk és szurkolunk a csapatnak.

Hajrá Tatabánya!     Hajrá Kodály!!!

ADIDAS országos döntő U11 csoportbeosztás és mérkőzések

Hétvégén az 5. osztályosok Veszprémben az ADIDAS Kupa Országos döntőjén szerepelnek. Az országos döntő részvevőinek csoportbeosztása.

"A" csoport "B" csoport
Babay DSE Nagyatád MKB Veszprém KC
Kodály Általános Iskola Tatabánya Éles Kézisuli SE Balatonalmádi     
XVI. kerületi KMSE Budapest Váci Kézilabda SE
Malév SC Budapest Nyírsuli Nyíregyháza

Csoportmérkőzések:

1030 Babay DSE Nagyatád - Kodály Általános Iskola
1310 Kodály Általános Iskola - XVI. kerületi KMSE Budapest
1630 Malév SC Budapest - Kodály Általános Iskola

A következő napi mérkőzések a csoportbeli helyezéstől függenek.

 

ADIDAS országos döntő U10 csoportbeosztás és mérkőzések

Hétvégén lejátszották az utolsó elődöntő mérkőzéseit ebben a korosztályban is. Így kialakult az országos döntő részvevőinek csoportbeosztása.

"A" csoport "B" csoport
Tisza Volán SC Szeged MKB Veszprém KC
Éles Kézisuli SE Balatonalmádi Kodály Általános Iskola Tatabánya
Kassa Általános Iskola Budapest Békési Férfi Kézilabda Club
Budapesti Honvéd SE Nyírsuli Nyíregyháza

Csoportmérkőzések:

1150 MKB Veszprém - Kodály Általános Iskola
1430 Kodály Általános Iskola - Békési FC
1750 Nyírsuli Nyíregyháza - Kodály Általános Iskola

A következő napi mérkőzések a csoportbeli helyezéstől függenek.

 

Ezüstérmet szereztek hetedikeseink az Adidas U13 országos döntőn!

 A hétvégén (május 15-16-án) Gyöngyösön rendezték meg az Adidas kézilabda utánpótlás-bajnokság országos döntőjét az U13-as korosztály számára.

Hetedikeseink fantasztikus játékkal egészen a döntőig meneteltek, ahol aztán nem bírtak a fizikailag sokkal erősebb, házigazda Gyöngyös csapatával, akik 8 góllal bizonyultak jobbnak a kodályos fiúknál. De így is a nagyon értékes második helyet szerezték meg fiaink! Ez azért is nagy dicsőség, hiszen a 8 csapat közül egyedüliként vettünk részt iskolacsapattal az országos döntőn, minden más csapat sportiskola, illetve egyesületként szerepelt.

A második helyezett csapat tagjai:

Mátray Marcell, Magyar Norbert, Fazekas János, Tanai Levente, Kondorosi Balázs, Nagy Ábel, Halász Róbert, Tóth Ferenc, Hetzmann Zsolt, Klausz Dávid, Csapó Levente, Huber Dániel, Benedek Patrik.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 2
Heti: 5
Havi: 43
Össz.: 15 758

Látogatottság növelés
Oldal: Hírek
Gulyás Gergő honlapja - © 2008 - 2024 - gulyasgergo.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »